Ítéljetek meg..még messzebb kerültök a valóságtól....
Tisztán kell látnod a célt!
Ez a siker kulcsa.
Lásd annak, amivé válhat, s azzá válik, ami lehetne!
Aki téged hallott... Az többé már nem hall meg mást.
Aki téged ismer... Az benned látja a folytatást
Aki a jóslatból ért...Az tudja hogy a végtelen mit rejt
Aki nem fogad el téged...Az mindent elfelejt.
Tedd azt, amit a természeted követel! Tedd azt, amit után az alaptulajdonságaidnál fogva sóvárogsz! Ne hallgass a szentírásokra, csak a saját szívedre- ez az egyetlen szentírás! Figyelj oda rá nagyon éberen, nagyon tudatosan, és sosem kerülsz a megosztottság állapotába. Ha odafigyelsz a saját szívedre, elkezdesz a helyes irányba haladni anélkül, hogy valamikor is felmerülne benned a gondolat, hogy mi helyes és mi helytelen. Tehát az új emberiesség művészetének titka mindössze annyiban fog állni, hogy oda kell figyelj a szívedre tudatosan, éberen, lankadatlanul, és követned kell sugallatát minden úton-módon bárhová, ahová csak vezet. Bizony, olykor veszélybe fog sodródni e sugallat- ám akkor se feledd, hogy e veszélyekre szükséged van az érettség eléréséhez. Olykor pedig tévútra visz- de akkor se feledd, hogy e félresiklások is részei a fejlődésednek. Sokszor el fogsz bukni, de mindannyiszor fel kell emelkedned, hiszen az ember így gyűjthet erőt- a bukások és felemelkedések révén. Így válik az ember osztatlan egésszé. De soha ne kövess kívülről rád erőszakolt szabályokat! Egyetlen rád kényszerített szabály sem lehet helyénvaló, hiszen ezeket olyan emberek agyalják ki, akik szabályozni akarják az életedet.
Soha ne légy utánzó; legyél mindig eredeti! Ne válj puszta másodpéldánnyá még akkor se, ha szerte a világon éppen ez történik- ha mindent elárasztanak az utánzatok. Ha eredeti vagy, akkor az életed valójában egy tánc- márpedig te eredetiségre rendeltettél. És mivel nincs két egyforma ember, ezért az én életutam sosem válhat a te életutaddá. Hallgass a saját szíved sugallatára- és ez valóban sugallat. A szív igen halk, vékony hangon szól hozzánk, nem harsog. Ne feledd e hang mindig a helyes irányba fog vezetni. Sokszor révútra fog vinni, hiszen az embernek sokszor kell rossz ajtókon kopogtatnia ahhoz, hogy végül eljusson az igazi ajtóig. Ez már csak így megy. Ha egyszeriben rábukkannál az igazi ajtóra, nem is lennél képes felismerni, hogy jó helyen jársz. Mindent összevetve soha semmilyen erőfeszítés nem vész kárba. Minden erőfeszítésed hozzájárul fejlődésed végső tetőpontjának eléréséhez. Tehát sose habozz, soha ne aggódj túlságosan amiatt, hogy letérsz a helyes útról. Ez az egyik fő probléma, az embereket arra tanították, hogy soha ne tegyenek semmi rosszat, és ezért váltak habozóvá, oly félőssé, ezért rettegnek úgy a rossz cselekedetektől, hogy inkább megfeneklenek. Képtelenek mozdulni -hiszen még valami rossz történne. Úgyhogy olyanokká váltak mint a kődarabok. Kövess el annyi hibát amennyit csak tudsz, és csa egy dolgot tarts szem előtt- Ne kövesd el kétszer ugyan azt a hibát! Akkor fejlődni fogsz. Szabadságod részre, hogy néha tévúton járj.
/Részlet- Osha- Végzet, Szabadság, Lélek című könyvéből/
A napokban arról esett szó, hogy van olyan időszak az ember életében mikor úgy érzi kiégett, úgy gondolom szomorú, de elég sokan élünk meg hasonlót. Kell-e hogy így legyen? Szerintem két szempontja van: -idővel az illető talán majd új erővel tud nekikezdeni az élet dolgainak, vagy él és próbálja a dolgokat a lehető legjobban felfogni, elfogadni tudván, érezvén hogy már nem úgy cselekszik, szeret, ad mint az előtt.
Én egy dolgot tudok, nagyon sokat kapok és azt szeretném is visszaadni, de van úgy, hogy sokkal többet látunk a párunkban mint amennyit mutat! Néha kételkedem magamban, és az utam helyességében mert a visszajelzések későn érkeznek, vagy nem figyelek olykor eléggé, de hiszek a mérleg elvben. Azok akik közel vannak hozzám tudják, hogy határtalan az amit képes vagyok megtenni értük, azokért akiket szeretek!
Itt ez a kép, két ember két külön kis világgal (ezt szimbolizálja a lufi) Tulajdonképp, mindenkiben megvannak az alap dolgok, és nem azért nem kerülnek felszínre mert nem akarjuk, hanem mert a tudat párosítja őket a negatívan emlékekkel.
Aztán jön valaki, mondjuk egy kislány aki vidáman úgymond színesben látja a világot, talán mert még nem csalódott annyit az életben, és bár felfogja miért is veszíthette el a kisfiú a színes lufikat, de elfogadja úgy és lépésről lépésre segít a kisfiúnak elengedni egy-egy negatív emléket (sötét lufit). Szeretet? Igen! De még annál is több, törődés, jövő! Ez a kislány képes lenne odaadni minden boldogság, vidámság pöttyét hogy a kisfiút mindig mosolyogni lássa!
Ha az élet elvesz Tőled valamit: mindig ad helyette mást. Ha keresed és kutatod: Legalább egy ösvényt, Melyen kijuthatsz sorsod szorításából, s a fény, mely mindig világít, mutatja Neked az utat: újra és újra átölel Téged.
Mostanában olyan napok vannak, hogy a kis fejem tele van a sok érthetetlen dologgal, régebben is volt hogy elmentem futni mikor már nagyon nem bírtam elviselni az élet dolgait. Ez volt a legegyszerűbb: Úgymond kifutni a világból! Tegnap is így tettem, és az elmúlt hetekben jó párszor. Előszedtem nagypapám 4kg-os súlyzóját is, a futás után egy kis emelgetés +jól esett! Őszintén szólva jobban is érzem magam ettől a kis mozgástól a mindennapokban. Most azon igyekszem, hogy rendszert csináljak belőle, Mancsnak is mondtam... persze tény egyedül nehezebb :(
Szombaton Mancs azt mondta kirándulni megyünk. - Hová? Kérdeztem fülig érő mosollyal. -Titok! Majd meglátod! Kíváncsi voltam, de ez valahogy más. Manccsal minden más, mindegy hogy egy kirándulásról vagy életünk bármely dolgáról legyen szó....egyszerűen csak érzem! Boldog vagyok bárhol vagyunk és tudom az leszek bármerre is sodorjon minket az élet.
Nem tudom, hol rontottam el. Vagy, hogy hol rontottak el engem. Minden esetre megállapítom, hogy ez így nem normális ahogy a dolgok a jelen helyzetben vannak.
Ma reggel, sikerült megint egy kisebb problémából óriás vitát szítani - persze én tehetek mindarról ahogy mások képtelenek alkalmazkodni, az én hibám, jut is eszembe mindig is én voltam a család fekete báránya. Recept? Van persze, gondolj másképp mindent mint mások, szólj bele ha épp valami nem tetszik, nyilváníts véleményt ahogy neked tetszik, olykor indulatosan. Az emberek nem szeretik ha gyengeségeikre hívod fel a figyelmet, és az általuk tett vagy épp meg nem tett dolgokra. És kész is a kavalkád... Kevés olyan embert ismerek aki képes nyugodt fejjel átgondolni azt amit az adott pillanatban éppen hall, de hogy jó anyámnak sokadszorra sem sikerül se a vita alatt sem vita után elmélyülni a hallottakban és a viták mondanivalójában, azoknak okaiban. Mondjuk a "hogy telet a napod?" kérdést is nehéz feltennie bő 10 éve. Mit csodálkozok? Miért nem hagyom a fenébe és fordítok hátat? Érdekes módon minden negatív indok és ok ellenére még én tartom magam az egyetlennek aki az igazságot kutatja és próbálja összetartani kis családunk. Számomra a legszomorúbb dolog ha egy ember képtelen meglátni a jót, a segítséget... és csak a múlt sérelmeiből képes élni, önsanyargatóan. Nos megint jöhetne a kolibri elmélet, pontosan ide illő jelenség... hogy hiába is csapkodom a képzeletbeli szárnyacskám és próbálkozom az egyensúly művészetével ,nem sikerül elfogadtatni a gondolatokat.(- Hopp a madárka padlóra került.) Jó én azt megértem, hogy mint gyermek távol állok egy jó ideje a szülőmnek mondott két illetőtől, de ezt sem feltétlen saját hibámként említeném. De, hogy a már említett bő 10 éve képtelenek vagyunk változtatni a dolgokon az már nekem sok. Az egymáshoz való viszonyról beszélek itt legfőképp a tiszteletet említve! Ami NINCS! Vacak dolog ám mikor az ember úgymond " Haza" megy és még csak meg sem kérdezi senki sem : " Hogy vagy?" Akkor milyen alapon gondolkozunk egy beszélgetésben, és kinek is mondhatná el az ember gyereke a komoly érzelmeit, gondolatait? Tény azt hiszem szomorú már egy egy vita végén ahogy fogom magam és becsapom az ajtót magam mögött... de ami elviselhetetlen az elviselhetetlen. Számomra egy családban összetartás van, figyelnek egymásra, ismerik a másikat. Ha megkérdeznétek az én családom tagjait általános kérdésekről, mint például mi a Rita kedvenc színe, mi a kedvenc elfoglaltsága...stb. hát azt hiszem én szégyellném magam! :( Azt mondják a szülők mindig arra vágynak, hogy gyermekeik sokkal többé váljanak mint ők maguk, segítik őket és mellettük vannak.
Ha valaki azt kérdezné, miért nem tudom őket elfogadni így annak a válaszom az lenne :
" Mert képtelen vagyok úgy élni egy világban, hogy beletörődjek olyan butaságba amely értelmetlen és tudva hogy létezik jobb megoldás melyhez csak össze kellene fogni, és nyitni kellene a másik felé. Egyébként sem tartok értelmesebbnek egy minden délután a televíziót bámuló embert, értelmes emberi kommunikáció helyett!
Így nőttünk fel. Az egész neveltetésünk, a családban a társadalomban, az iskolában, a főiskolán, az egyetemen- feszültséget okoz bennünk. És az alapvető feszültség abban áll, hogy nem teszed meg, amit meg kellene tenned. Azután ez a feszültség végigkíséri az egész életedet, lidércnyomásként követ mindenhová, szakadatlanul kísért. Sosem hagy neked nyugtot sosem enged pihenőt. Ha megpihennél így nyaggat: " Mit művelsz?! Nem szabad henyélned: csinálnod kell valamit!" Ha pedig csinálsz valamit, így korhol: " Mit művelsz?! Szükséged van egy kis pihenésre, ez nélkülözhetetlen másként az őrületbe hajszolod magad- már így is a határán egyensúlyozol!" Ha valamit jól teszel, így oktat: "Te bolond vagy. Jót tenni nem kifizetődő- az emberek be fognak csapni." Ha pedig rosszat cselekszel, s szólít újra: "Mit művelsz?!Magad egyengeted a pokolba vezető utat, ezért nagyon meg fogsz lakolni!" E benső hang sosem hagy neked pihenést, bármit tegyél is, ott lesz.
Sétával kezdtük az új évet, összeszedtük a szőrgombóc népséget is, sokkal mókásabb velük! Ez úttal az én kis Futi kutyám is velünk tartott! Hihetetlen ahogy követi a nagyokat, és ahogy Sári mama gondosan terelgeti ha épp arra van szükség!
Mancs az ünnepek alatt kicsit olyan volt mint Micimackó aki mindig gondol a pocakjára, nem is volt elég egy sütemény, vagy kettő... A születésnapomra kapott receptgyűjteményből böngészte ki mit is valósítsunk meg :) Hogy én mennyire szeretek sütni, ha Manccsal egy konyhában vagyunk. Ennek több jele is van ám, a mosolyt le sem lehet vakarni az arcomról, nincs olyan feladat amit ne lehetne megoldani ennek következménye, hogy minden süti sikerül, mellékesen megjegyzem SOHA de SOHA nem kelt meg úgy tésztám mint legutóbb! :) + Óriás mosoly!
"Mert még a liszt is tudja, kinek készül a süti... és az a süti sikerül igazán amit szín tiszta szeretetből van! " (Profik kérem kíméljenek! :)
Ez az apró kis nyakék, Mancs kezéből bújt elő ahogy beléptünk az új évbe. Szememből potyogtak a könnyek és csak öleltem és öleltem.... igazán meglepett! Számomra hihetetlen erő van ebben az apróságban...
Minden évben, írok valami összegzést az elmúlt évről... idén év közben is írtam ilyesmit általában egy számomra fontos megélt, átélt esemény után. Egyébként azt vettem észre, valamiért nem tudok annyira elmélyülni a gondolataimban úgy mint régen. Emlékszem régebben vagy nagyon a mélybe húzott egy gondolat, vagy szárnyaltam tőle. A szomorkodás mindig tovább tartott mint a mosolygós időszak. Eddig.
Ebben az évben főleg a év második felében, kezdtem újra megtalálni Önmagam. (Lábjegyzet: Persze ezt nem csak magamnak köszönhetem. ) Szerintem vannak időszakok amikor ez nagyon nehéz. Mert mindig van aki jobban tudja, aki beleszól, és persze jól nevelt kislány módjára sokszor bár rosszul téve de hallgatunk az "okosabbra". ...eljön az az időszak is amikor mi döntünk minden kérdésben ami befolyással lesz a jövőnkre.
Kaptam egy nagyon szép könyvet Mancstól Osho- Végzet, Szabadság, Lélek ami nagyon találó úgy hiszem nekem! Nem arról van szó, hogy kérdésekre keressük a választ, hanem arról, hogy a létünkre keresünk választ. Az első kérdés ami a könyvben szerepel: "Ki vagyok én"? Istenem hányszor de hányszor tettem fel ezt a kérdést és kezdtem el vizsgálni mi - miért van és hová is tartok. Én nem tudom, hogyan vannak ezzel mások de engem nagyon érdekel kinek mi is lehet megírva abban a bizonyos nagy könyvben, és hogy mit -miért teszünk. De remélem minél hamarabb érek majd a könyv végére, és megértem eme kis földi létünk... és már nem lesznek kérdésem, vagy inkább nem a kérdésre adott válasz lesz fontos.
Szeretnék változni, szeretném az előttem álló időt teljes egészében a lehető legjobban megélni, sokat mosolyogni és mindig helyesen cselekedni még ha olykor az nehéz lesz is.
Köszönöm mindenkinek aki velem volt, aki segített átvészelni az nehéz időszakokat. Mancs aki a MINDENEM! az első helyen szerepel eme képzeletbeli listán.Köszönöm Klári néninek akivel hihetetlen jól el tudtam beszélgetni az élet minden dolgáról, aki mindig segített nekem, hogy ne a legborúsabban lássam a dolgokat, és azt is köszönöm neki, hogy tanít, sütünk főzünk együtt és ez nekem nagyon sokat jelent. Köszönöm annak a pár barátomnak akik ha nem is teljes egészében de megértették miként gondolkodom és elfogadtak így. Cinikus módon bár de köszönöm a szüleimnek is akik a lehető legjobb példák nekem arra, hogy milyen NEM szeretnék lenni, és végezetül azoknak is köszönöm akik nem kedvelnek, nem vagyunk egyformák de attól még lehetne mindenkiben annyi empátia, hogy úgy fogadja el a másik embert ahogy van és nem a saját akaratukat próbálják meg folyton érvényesíteni.
Maradok tisztelettel: Pici-R "Lásd annak, amivé válhat, s azzá válik, ami lehetne!"
Nagyon jót sétáltunk, karácsony másnapján,csuda szép napsütésben. előző évben is elmentünk a kis templomhoz ami nekem nagyon fontos az ott őrzött könyvbe írtam bele mindent ami nekem a legfontosabb! Most is így tettünk, együtt! Nos és addig kérleltem Mancsot amíg csak harangoztunk egy nagyon picit! :)
Jól csak a szívél lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan!
Nagyon kértem Mancst, hogy legyen karácsonyfánk... együtt díszítettük fel péntek délután, úgymond ez egy "versenyzős" fa lett, arany, ezüst, bronz díszei miatt, és életemben először ( hát van ez így) én tekerhettem fel pár Bejglit. Készült tarka Bejgli is Mákos-Diós. Nagyon vártam az ünnepet és nagyon megérintett.
Itt van előttem egy füzet… pöttyös.. azaz inkább ilyen érdekes formák vannak az elején.. nekem pöttyös. Addig néztem a pöttyöket amíg rá nem jöttem, hogy nem jók így üresen. Fehérek van pár színes tollam és ha épp van pár szabad másodpercem kiszínezek párat. Mókás. Meg nem is. Érdekes mi alapján színezünk ki egy-egy pöttyöt. Ma pl. 3 fekete pöttyel gyarapodott a remekmű. Ez lelki állapot kérdése? Mikor színezünk pirosra? Vagy kékre, zöldre… hála az égnek egy egész stabilo készletem van ám… szóval mi alapján választunk színt? És miért van az, hogy annyira elgondolkoztató a pöttyök színezése… úgy értem legalábbis én annyira el tudok merengeni abban az adott pillanatban. Érdekes. Mit gondolgatott pl. Vazarely? ha már itt tartunk olyan térbeli bigyókat is szerettem rajzolni régen… most valahogy olyan kavalkád. Talán ez a legjobb szó. A színek a füzet lején. Az élet(em) ...egy kicsit minden. Na igen 2 hét és minden kezdődik elölről. Úh… hová lett az optimizmus.. biztos a fekete pöttyök miatt van minden. Tudom már olyan érzés mint mikor kezd tele lenni a pohár, mielőtt elszakad a cérna stb. nagyon frappáns vagyok ma. Egyébként meg idegesség ide vagy oda… itt a nyertes idézet mára.
A babák csörgővel játszanak, a gyerekek babával és autókkal, a tinik egymással, a huszonévesek az idegrendszerükkel... a játéknak soha nincs vége....
A tévedés is fontos. A csalódás is fontos. A kiábrándulás is. A találkozás is fontos, de az elválás is. Fontos a boldogság és a boldogtalanság. A közöny és a szenvedély is fontos. Az árulás is és a bűnbánat is. Fontos az egyedüllét gyötrelme és a kapcsolatok elviselhetetlensége. Az elhagyás és a visszatérés. Fontos a hűség és, sajnos, a hűtlenség is kihagyhatatlanul fontos. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót. Mindent át kell élnünk. Csak akkor lehetünk valóban egymáséi, ha már minden álruhát, gátlást, önzést, félelmet, csalódást, szenvedélyt, hazugságot levetettünk magunkról.
Hűha...ez valami csuda jó szülinap volt idén... Nagyon sokan köszöntöttek fel. De a legboldogabb pillanatokat azokkal éltem meg akiket a legjobban szeretek és akik eleve a mindennapjaim része. Mancs már nagyon korán írt, álmos szemmel olvastam az üzenetét. Majd a szüleim, és a barátok következtek, a testvérem, és a Boss is meglepett egy nagy adag válogatott sütivel, és persze az elmaradhatatlan marcipánból készült kismotorral. Szóval mosolygósan telt a délelőtt. Majd délután együtt vacsiztunk otthon. Este pedig Mancshoz vettem az irányt. Ahol jól elsírtam magam a meghatódottságtól, és mert annyira megtámadtak az érzelmek. Klári néni aranygaluskát készített nekem, pedig nagyon régen sütötte ezt a féle süteményt. Isteni finom lett. Hát igen jajj annak aki karácsony előtt született, már egy héttel hamarabb is a hasát tömheti a finomságokkal. No és a bónusz ... Timi amolyan motoros barátné (aki Manccsal szövetkezett) igazán meglepett... egy általa válogatott képekből készített montázst , és rakta egy óriási képkeretbe. Szuper ötlet és nagyon örültem neki. Kaptam még gyönyörű virágcsokrot, és vitamint, hogy egészséges kislány legyek. Bár megjegyezném mit eddig minden évben,most is jól meg vagyok fázva. Na de majd ezután... Legkedvesebb barátnőm ajándéka egy mécsestartó, melyre kedves képeket festett, olyanokat ami nekem fontosak. Ja igen Norcitól ablaktörlőt kaptam a kisautómhoz... ahogy ő mondta " Legyenek jó kilátásaid!" :)
Hihetetlen volt megélni, és ez úton is köszönöm mindenkinek!
Megérezte, hiába is próbáltam meglepni tudta hogy megyek..hozzá... oda ahová a szívem húzott. Mosolygós napom van!
A bennük lévő hit egy olyan üzemanyag, ami mindig hajt előre. Legfőképpen a szeretetem, amit irántad érzek, minden egyes mosoly és az ölelések amit tőled kapok.
Mint kődarab, mely földközelbe ért, Úgy zuhantam én is, sötétben árván. Száz darabra törve, szerteszét, Egy fölötted rajzolt éjszínű pályán. A szív is csak egy műszer és téved, hogy ő maga navigál, de gravitál csak. Tested vérkörébe hullva elégek, majd végre kigyullad, éljek újra.
Ki a szerelemért még nem halt meg, az soha nem élt. Ki a csillagokért égig nem ért, az soha nem élt.
Fogy a Hold, nézz rám, nézz rám, Fogy a Hold, nézz rám, ne várj, ne várj.
Tiszta szembogárban csepp homály, foltos kis bánat, mit emlékül hagyott. Bár nélküled volt fázós év, de már a szomorúságnak nem nyitok ajtót. A világ rendje független tőlünk, az idő is elszökne előlünk. Csak egy marad meg, egyetlen ékszer csak az amit érzel, amit érzel.
Ki a szerelemért még nem halt meg, az soha nem élt. Ki a csillagokért égig nem ért, az soha nem élt.
Fogy a Hold, nézz rám, nézz rám, Fogy a Hold, nézz rám, ne várj, ne várj.
Születésnap minden ébredés, hát ne kérdezd hogy kell boldognak lenni. Vannak erre évek, nem kevés, mögöttünk annyi, előttünk mennyi. Ne kérdezd majd hogyan megy dolgunk, a holnap még mit sem tud rólunk. Csak tedd a bort az ágy mellé, kedves, és táncolj és nevess! Gyere szeress!
Ki a szerelemért még nem halt meg, az soha nem élt. (Táncolj a Holddal!) Ki a csillagokért égig nem ért, az soha nem élt. (Táncolj a Holddal!)
Én nagyon vártam, ezt a kis ünnepet is. Elég hamar nekiálltam ügyködni, beszerezni a kellékeket, különböző anyagok, díszek. Idén először Adventi kalendáriumot gyártottam, amihez magam varrtam a kis tasakokat, minden egyes napnak. De ami a leginkább tetszik a Mikuláscipőcskék névvel ellátva, vagy a név kezdő betűjével. Csináltam kis cipőket és nagyokat is. Ezekben tényleg benne van a szeretet!Na jó meg csoki is van bennük. Az én mikulásom nagyon figyelmes kis mikulás volt, egy nagyon kedves kis bögrét kaptam, karácsonyi mintás, no meg rajta van Rudolf is! Szerintem a legfontosabb a szeretet, hogy az ember szívből tudjon adni. Mindig eszembe jut egyik tanárom emlékkönyvembe írt kedves idézete.
"Mindig tud adni az akinek a szíve szeretettel van tele, a szeretethez pedig nem kell teli erszény" Szent Ágoston
A kis bögrém ott van az ablakban! :) Finom csokit is kaptam ám!
Az önismeret valójában nem más, mint az érzelmi intelligencia fejlesztése, és annak következetes átültetése a gyakorlatba. Az önismeret az, ahol megszűnnek a szürke hétköznapok. Nem csak a közlekedésben érvényes az, hogy ha végzetes hibát követek el, akkor meghallhatok, hanem ez bekövetkezhet akkor is, amikor hagyom, hogy a félelmeim teret nyerjenek. Ilyenkor valójában mindent elveszíthetek, amit eddig elértem. Legfőképpen a méltóságomat. Mert ha az ember nem fejleszti az önismeretét, akkor csak idő kérdése, hogy mikor fogja elveszíteni a méltóságát. De hát mindannyiunkra szükség van... Olyanokra is, akik elveszítik, és olyanokra is, akik nem. Hogy tanulhassunk egymástól.
"Vigasztalanul tévelyeg, aki hosszú életre nagy terveket sző, ahelyett, hogy napjainak kötelességét megtenné úgy, mintha minden nap, amit él, az utolsó lenne.”
Hát elég morcosan futottunk neki ennek a péntek estének... Hajrá Illegál Fesztivál :( éjjel fél 12 felé indultunk útnak! Odaértünk... Szokták mondani, minden jó, ha jó a vége... És különben is morcosság ide vagy oda... az új lemez 2.száma az új kedvenc, azaz Mancs... "A mindenem vagy!"
" Meg sem érdemlem mégis úgy néz rám, ahogy senki más!" ♥
Tegnap véletlenül csöppentem, ebbe a történetbe. Végtelenül megható, szép történet, bár nagyon sírtam rajta. Újra ismétlik szombat hajnalban az m2 műsorán.
“Rendkívül érdekes módon sok ember elfogadja, hogy az egész világegyetemet törvények irányítják, de amikor a saját életükről, sikereikről és bukásaikról van szó, akkor sorsról, szerencséről, “szerencsés véletlenekről” beszélnek. Pedig te is a világegyetem része vagy, és a te életed is teljesen azoknak a törvényeknek engedelmeskedik, amelyeknek a Hold, a csillagok és a kertedben növő gaz. És te vagy annak az oka, ami az életedben történik. Te okozod a gondolataiddal.”
A múlt hét óta, valami érdekes érzés lakozik bennem. Elég sok vita volt sajnos mostanában, főként otthon és általában olyan dolgok miatt amit én képtelen voltam elfogadni, felfogni épp ésszel amiért úgy működnek ahogy. Egyfolytában két megtörtént esemény jut eszembe, hol az egyiket próbálom megfejteni hol a másikat. Keresem köztük a hasonlóságokat és azt mennyire is tudom az én gondolkodásom beleilleszteni ezekbe a történetekbe.
Az első történet Anyához kapcsolódik, nemrég együtt vártunk az orvosi rendelőben. (persze nem túl jó hangulatban, hiszen előző esete volt egy kis nézeteltérésünk) Anya hamarabb ért oda kérésemre számot húzott nekem is, én később érkeztem. Ahogy beléptem a rendelőbe a tekintetem megakadt egy idősebb bácsin. A nagypapámra emlékeztetett, mondhatni mintha az ikerpárja lett volna. Nem említettem Anyának gondolva hátha megbántom. Elég soká várakoztunk, mikor az Úr morogni kezdett szeretett volna haza indulni. Anya felé fordult majd szóba elegyedtek, próbálta elterelni a gondolatait. Kis ideig beszélgettek, én hallgattam majd Anya felém fordult -" Olyan mint Papa, tudod az én Apukám." Szomorú lett, szeme jobban csillogott és letörölt egy könnycseppet az arcáról! Megfogtam a kezét és megsimogattam az arcát. Annyira értettem, átéreztem azt amit érez. Aztán csak teltek múltak a percek... Az idős úr következett, megkapta a papírjait és elindult haza. Anya segítette fel a kabátját, az Úr nem győzött hálálkodni. Jó volt látni az önzetlenséget, és a szeretet.
- Ezek mind apró dolgok, figyelmesség, amiben persze benne van egyesek múltja, ábrándos gondolata. Mindig vannak olyan helyzetek amiben azért cselekszünk önzetlenebbül, mert már megtanultunk valamit az élettől. Mára már tudjuk mi volt a hibánk és igyekszünk azt jóvá tenni. Lehet későn, de megpróbáljuk.
- Ebből a szituációból én is tanultam! Eszembe jutott a sok vita, a kifejezésmód ahogy előadom olykor a sérelmem. Persze van hogy igazam van, mindenkinek a saját igaza az igaz, a valós amit ő maga megél, de ...hányszor gondolunk bele ilyenkor abba ,hogy a másik mit él meg?
Hétfőn történt... Ültem az ágyam szélén és nézem a kezem. Nem telt el sok év eddig életemből legalábbis én nem lepődtem meg egészen hétfőig azon hogy mennyire is megy el felettünk az idő. Néhány év és a 3. kerek szülinapom ünnepelhetem. Szóval a kezeim... én már látom rajtuk hogy nem olyanok mint régen. Dolgos kis kezeim vannak azt mondanám, hiszen soha nem taszítottak el a nehéz feladatok. De az idő.. látszik rajtuk a múló idő. Elgondolkoztatott!
A második történet: Tegnap hazaérve láttam Apán hogy valamiért szomorú, napok óta ideges volt már, de tegnap kissé megtört úgy gondolom. Van az úgy, hogy egyszerre lesz eleged mindenből még az aprócska jónak sem tudsz örülni, és magadba fordulsz és igenis hagyjon mindenki békén. Ő is ezt élte meg, kicsit hagytam szerintem ilyenkor kell az a kis magány. Későre járt már mikor aggódni kezdtem, ilyenkor általában a konyha az ő birtoka ott elmélkedik, de ez úttal az autóját választotta a garázsban és zenét hallgatott. Annyira elmerült a kis világában, észre sem vette hogy már ott állok az autó mellett és figyelem őt. Valahogy nem volt jó érzés. Nem akartam megijeszteni a kezem az ablakra tettem, észrevett és belülről a kezét az ablakoz az én kezemhez nyomta... szomorkásan ugyan de elmosolyodott. Aztán beültem mellé... és mintha magamat hallottam volna... " Rita nézd meg a kezem... öregszem!" Eszembe jutott a saját elméletem, a saját gondolataim az öregedéssel kapcsolatban. Nem nagyon figyeltem rájuk mostanában mert mindig rohantam, végül is ez egy "gyerek" dolga élni az életet. Soha nem tartottam magam egy átlagos gyereknek akinek minden mindegy. Megfogtam a kezét, immár mellette ülve. Próbált beszélni arról, hogy mit nem tett még meg az életben és mit hagyott ki. Elmondta, milyen világban élünk és mennyire félt minket, (engem és a testvérem) félt attól ami még ránk vár ebben a világban.Az anyagi helyzetek, a munka, és ha... elmúlik az idő felettük.
Szomorú vagyok és fojtogat a sírás...
Ez a 3 történet számomra mind azt mutatja milyen az élet valójában. Hogyan is múlik el az idő a fejünk felett. Visszagondolva pedig mi az amit megtettünk és amit megtehettünk volna. Mit rontottunk el, tanultunk-e belőle? Példák, hogyan is csinálhattuk volna jól. Remélem lesz sok idő arra, hogy bebizonyítsuk bizony jól is tudjuk csinálni, megélni az életet szeretetben, összetartásban, a lehető legemberibb módon ebben a világban.
Eszembe jutott... két szó: a vesztés pillanata, Müller Péter... milyen igaz is.
Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.
Ismét egy dolgos, vidám, és szeretettel teli hétvégét tudhatok magaménak.
Szombat igazi szokásos sertepertélős nap volt. (aki nem ismerné ezt a szót--> Katt ide.) Pikk pakk felporszívózni, felmosni, elmosogatni...rendet pakolni. No és persze a lassan már szokássá váló süti sütés. Ez úttal a gesztenye kocka mellett döntöttem, hozzátenném soha nem sütöttem még ilyet. Persze a támogatás jól esett és az is, hogy a hozzávalók gondos beszerzése közös feladat volt. Mancs messziről figyelt majd egyre közelebb merészkedett végül a gesztenye krémet ő készítette el. Egyébként annyira jó dolog ez, engem legalábbis nagyon boldoggá tett! Szóval picit pihenni hagytuk az elkészült finomságot. Aztán jól megettük! Jól sikerült!
"Új anyukám" szerint vasárnapra biztossá vált, hogy engem beoltottak rendrakásra! Ugyanis vasárnap reggel már 8 kor a ház előtt kergettem az őszi faleveleket... Sári kutya pedig segített, gondosan őrzött vagy ha úgy tartotta kedve "kézen fogott". Kér óriási kupac falevél alakult, annyira kedvem lett volna hemperegni benne egyet.
És végül ezt az idézetet Mancsnak...
Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.
Mákos-Diós. Nagyon vártam az ünnepet és nagyon megérintett.
